I. András

0 hozzászólás Írta Vigh Róbert László több éve

Ő volt Vazul másodszülött fia, apja megvakíttatása után bátyjával, Leventével Csehországba, a besenyőkhöz, majd a kijevi udvarba menekült, ahol megkeresztelkedett, és Jaroszláv nagyfejedelem leányát vette feleségül. 1046-ban Orseolo Péter ellenségei hívták haza. A hazatértekor pogánylázadás tört ki, majd erős katonai kíséretre támaszkodva még ebben az évben leverte. 1046-ban királlyá választották, de csak 1047-ben koronázták meg. Uralmának első éveit a királyi hatalom és a magyar egyház helyreállítása foglalták le. A királyi birtokok igazgatását újjászervezte, a szolgálónépeket 1056-1057 között összeíratta. Uralkodása idején I. István pénzeinek mintájára két eltérő felirattal féldénárosokat veretett. 1047-ben Magyarországra hívta a pogánylázadás idején nagyrészt megsemmisült egyházi testület pótlására a fölégetett verduni káptalan huszonnégy kanonokját. 1055-ben megalapította a tihanyi bencés apátságot, amelynek alapítólevele az első, eredetiben is megmaradt oklevelünk. Visegrádon kolostort alapított.

1051-ben fegyverrel verte vissza III. Henrik rendkívüli erejű támadásait. Diplomáciai sikereinek köszönhetően sikerült elhárítania a besenyők előrenyomulását is. Testvérét, Bélát 1050 körül hazahívta Lengyelországból és átadta neki a hercegség teljes területét. Kezdetben a szeniorátus öröklési rendje értelmében Béla volt a trón várományosa, de András 1053-ban született fia, Salamon érdekében ezt megváltoztatta, és a trónutódlást német szövetségben is igyekezett biztosítani. Az ez ellen lengyel segítséget is igénybevevő Béla herceggel vívott harcban alulmaradt. A mosoni kapunál csatát vesztett, lovak gázoltak át rajta, majd Zircen belehalt sérüléseibe. Őt a trónon Béla követte, ki megint egy merénylet áldozata lett.

I. András bejegyzés elolvasása

Exkurzus: összeesküvéselméletek, merényletek az Árpád-házi gyilkosságokról, cselszövésekről

1 hozzászólás Írta Vigh Róbert László több éve

Rendhagyó módon teret engednék egy kis gondolkodásnak, bár nem igazán szoktam felülni az összeesküvéselméleteknek. Egyes összeesküvéselméletek kifejezetten szórakoztatók, mások rémisztőek, vannak, amelyek az emberi szellem alkotóképességét, mások pedig az egyének és közösségek mérhetetlen ostobaságára való hajlamát példázzák, azt pedig már az egyes egyén dolga eldönteni, miként is kíván viszonyulni a modern kor mítoszaihoz. Ezek városi vagy országos legendák, folklórunk részei, pletykák, melyek ragadósak, mint a pestis, és a száraz jogi tényeken túl magyaráznak meg érdekes módon gazdasági vagy katonai eseményeket. Lehet, hogy ezek ellentmondásokkal telítettek, de az az egy biztos, hogy bár szinte soha nem állják ki a tudományos próbát, mégis se nem megcáfolhatók, se nem megerősíthetők. Mintegy búvópatakként kísérve a tudományos történetírást, egyidősnek mondhatók a normál történetírással. Lássunk néhány lebilencselő mesét és mondát elsőként az Árpád-házi királyok halálával kapcsolatosan! -Később majd a többire is kitérnék!-

Szent István királyunk halála a nyilvánvaló gyilkosság után -Imre sokkal rátermettebbnek tűnt, mint apja- megint csak tragikus gyorsasággal következett be. A halál okát a sokat citált, nagyjából tárgyilagos Kézai Krónika sem tudta kielégítően megmagyarázni. A király halálát előidéző gyanús körülmények közötti összhang tán Gizella királyné személye lehet az összekötő kapocs. Az lehetett ugyanis a cél, hogy Gizella szabadon garázdálkodhassék, Orseolo Péter pedig csak egy összekötő kapocs, egy báb lett volna a továbbiakban. Valóban: István halála után közvetlenül Istvánhoz közel álló papok, püspökök váltak mártírokká, s egymás után 4 királyunk is erőszakos halált halt. A korszak mindenféleképp nyomorúságos, sötét, archaizáló jellegű. Az összes Árpád-sarj messzire menekült az országból, életét féltve mások udvaraiban kerestek menedéket.

I. András bátyja volt I. Bélának -mindketten Vazul fiai-. Amikor Andrásnak végre fia született, akkor Béla kenyértörésre vitte a dolgot, bátyjának támadt, a herceg leigázta a királyt. A véres korona Béla fejére került de a sors vele sem volt kegyes, mivel Dömösön összedőlt vele a trón a királyi kúriában.

Szent László, aki nélkül szerintem az ország nem is maradt volna meg tevékenysége nélkül,  életének utolsó éveiben hadjáratot vezetett szülővárosa, Krakkó ellen. A többek között ellenfelei által csak Lengyel Lászlónak csúfolt királyunknak, kit III. Celesztin pápa rendelete nyomán a katolikus egyház szentjei közé felvett, 50 év jutott mkindössze, pedig ereje teljében volt, egészséges akkor mint a makk, tele volt nagy tervekkel, de amint csak egy picit megbetegedett, bizonyossá vált, meg kell halnia. Tény, hogy haladéktalanul gondoskodott utódjáról, ki Könyves Kálmán volt, aki az összes Árpád-sarj közül a leggörnyedtebb volt, alkatra mint a mesebeli Quasimodo. Mégis, zseniális politikus, kitűnő diplomata, az egyik legnagyobb magyar uralkodó személy szerint. Különc egyéniség volt, bár európai szemmel is kiugró intelligencia hányadossal bírt, de akkor is gyönge, beteges, rút. Életének alig valamivel több mint 40 évét munkával töltötte, utazott, háborúzott. Magánélete felesége, Eufámia miatt percek alatt omlott össze, amikor megtudta, megcsalta a felesége. Őt azonnal ki akarta végeztetni, végül megelégedett annyival, hogy gyermeke(i) anyját száműzte Oroszországba, de Kálmán súlyos betegségbe esett ezek után. Nem felejtve, hogy az Álmos- pártiakkal egész életét beárnyékolta küzdelme, újabb trónkövetelő akció indult Eufémia elűzése után ellene. II. Béla királyunk pontosan ennek esett áldozatul: ki akarta heréltetni Kálmán, de megkegyelmeztek neki, és "csak" a szemét tolták ki neki, ahogy apjáét, Álmosét is, így mindketten a dömösi klastrom vendégszeretetét élvezhették hosszú éveken át. Kálmán a maga által okozott véres családi tragédia után sose gyógyult már fel többé, állítólag a fülén az agyveleje folyt ki, rémes migrénrohamok után. Halála kapcsán nem csoda, hogy felmerült a mérgezés és a vérbosszú egyvelege... Hogy az ominózus olasz felcserének fültapasza okozhatta- e Kálmán vesztét, azt csak a nevezett Draco vaggy Othmar ispán tudná megmondani.

Vak Béla sem tudta sose feldolgozni nyomorékságát, mi sem jelzi ezt jobban, hogy Aradon 68 előkelőt mészároltatott le, kik mind Kálmánhoz kötődtek valamilyen módon, ezért is végezte úgy, csak felesége, a szerb Ilona királyné tudta a feladatokat normálisan ellátni. II. Andráshoz hasonlatosan ő is rendre és módszeresen lepiálta magát, majd engedményeket tett alattvalóinak, birtokokat szórt el és vagyontárgyakat, amiket sose tudott már visszakapni. 33 évesen halt meg, egyesek szerint azért, mert hírét vette, milyen megalázóan is bántak zsófia hercegnével az általa műveltnek hitt udvarban...

III. Béla megmérgezése a nevezetes még, ami nem véletlen, hogy az ő esetében is felmerült a mérgezés lehetősége. A krónikások Kalán pécsi püspököt nevezték meg gyilkosaként, mivel is a király áldozás után halt meg. Nem véletlen tehát, hogy pápai vizsgálat is megindult, dehát ez mint előre borítékolható volt, eredménytelen maradt.

Exkurzus: összeesküvéselméletek, merényletek az Árpád-házi gyilkosságokról, cselszövésekről bejegyzés elolvasása

Aba Sámuel

0 hozzászólás Írta Vigh Róbert László több éve

A másik olyan királyunk, akinek az emlékezetéhez nem ragasztottak a későbbiek során pozitív jelzőket a történetírók -jobb is hogy nem rögvest már Corvin Mátyással vetjük össze, Bonfini ha akart volna se tudott volna mit szólni róla jót-. Az Aba nemzetség letéteményese, akik a legrégebbi magyar előkelő család tagjai, őseik talán a kabarok lehettek.- Rokonságban álltak az Árpád- házzal, sőt, 27 további alágra szétbomlottak. Azonban véleményem szerint több kárt okoztak az ország fejlődésének, mint hasznot: Aba Amádé és fiai példának okáért a későbbi Károly Róberttel szembefordultak, és csak a rozgonyi csata volt az, amelyik észhez bírta őket téríteni valamelyest, egy 1318-as ismételt lázadás után az Anjouk végleg leszedték őket a térképről, de ne szaladjunk ennyire előre-.

Sokan neve kapcsán zsidónak tartják, ami azért nem elvetélt gondolat, mert a neve egyfelől héber eredetű, ami abban a korban elég ritka volt, hogy valaki pláne uralkodó létére ilyen nevet viseljen, de ettől még erősebb ütőkártya az a tény, hogy bár Anonymus és Kézai is kunnak aposztrofálta őt, attól függetlenül az teljes biztonsággal állítható: keleti származású volt, méghozzá ha kabar, akkor egész egzakt zsidó, illetve káliz. Más feltételezések szerint a nesztorianizmus, a kereszténység egyik legádázabb ellenségének -illetve annyak egyik irányzatának-a tagja volt, de a legvalószínűbb teória az, hogy kavar törzsvezető volt. Istvánra veszedelmes ellenséget jelentett kezdetben, révén mint törzsvezető még diplomácia síkon is fenyegetést jelentett a koronára. I. Istvánnak végül sikerült elérnie, hogy a történelmünk folyamán először mint nádor szerepeljen az országban -egy időre, azon feltételle, hogy felveszi a kereszténységet. Orseolo Péter ellen fellépő főurak emelték trónra, de Aba Sámuel hibát hibára hlmozott. a legnagyobbat akkor, amikor belpolitikai téren a nemességet a papsággal együtt meg akarta adóztatni, el akarta venni azok kiváltságait, és a közszabadok, közrendűek sanyargatását is megcélozta. A Pétert elűző uralkodóréteg most már végérvényesen ellene fordult, összeesküvést szerveztek ellene ami gyorsan kitudódott, 1044-es bosszúállása után pedig Péter személyesen fordult ellene, az összeesküvők nem átallottak III. Henriktől segítséget kérni, ő pedig Ménfőnél 1044-ben megütközött Aba Sámuel csapataival, ott pedig Aba csatát veszített, ellenfelei pedig a Tisza felé menekülőben elfogták és megölték.

Emlékezete pedig -mint említettem- nagyon ellentmondásos. Történészek egy része trónbitorlóként statuálja, zsarnokként ábrázolva, a nép sokáig ezzel szemben és ez után szenként tisztelte. Nevéhez fűződik a feldebrői és az abasári monostor létrehozása, valamint Abaújvár felvirágoztatása is.

Péter hívei közül sokakat megöletett, megkínoztatott, nem véletlen, hogy Gellért püspökünk megtagadta egyházi koronázását 1042-ben. Egyes források szerint még a pápa is kiközösítette, kiátkozta. A ménfői vereséggel -fogalmazzunk így: erősen felemás- uralma egyszer és mindenkorra végetért.

Aba Sámuel bejegyzés elolvasása

Orseolo Péter

0 hozzászólás Írta Vigh Róbert László több éve

Az itt következő post az egyik legjobban utált Árpád- házi uralkodóról szól, Orseolo Péter királyunkról, aki tevékenysége során majdnem romba döntötte azt, amit elődje létrehozott. Nem sűrűn fordult el a magyar történelemben, sőt, Péter előtt még senkivel sem történt meg az, hogy letaszítsák a trónról, és az visszatérjen.

Gúnynevén csak "velencei" Péterként ismert uralkodónk apja Otto Orseolo velencei dózse, anyja I. István magyar király testvére volt.1023-ban apját a német császár támogatásával elűzték. Otto Orseolo Bizáncba, Péter és húga, Froizza viszont anyjukkal Magyarországra menekült. István megkedvelhtte unokaöccsét, és hadainak egyik vezérévé tette, fia és trónörököse, Imre herceg halála után pedig utódjává jelölte ki.  A másik trónörökös, István unokatestvére, Vászoly fellázadt a döntés ellen, de sikertelenül, őt megvaktották, fiai pedig elmenekültek az orságból. (Sajnos nem ez volt az egyedi ilyen kirívó incidens, elég, ha csak Könyves Kálmán, illetve annak pribékjeire gondolunk Vak Bélával szemben).

Péter 138 nyárutóján koronázták meg, s kezdetben, uralkodásának első évében valóban nem is okozott csalódást. Törvényeket, okleveleket adott ki, pénzt veretett, adót szedett, Óbudán egyházat alapított, Pécsett templomot emelt. Külpolitikai téren is először még pozitív szerepet töltött be, segítette a lengyelek függetlenedését, a cseh fejedelmet is megsegítette, valamint a bolgárok védelmére kelt Bizánccal szemben. a belpolitikában akkor kezdett elszigetelődni, amikor először is képes volt saját sógorának, Adalbert osztrák őrgrófnak is a területeit feldúlni, majd a belpolitikában is fokozatosan elszigetelődött. Gizellával, István özvegyével egészen odáig fajult érdekkülönbségük, hogy az özvegyet kolostorba záratta, birtokai nagy részét pedig saját kezelésbe vette. A döntéshozatalból teljesen kihagyta a királyi tanácsot, a főurakat pedig egész egyszerűen kizárta. Egész egyszerűen kegyence, Budo megölése után elmenekült, és 1041-től számolva 1044-ig elő se került. Családi kapcsolatai miatt addigi legádázabb ellenségéhez, III. Henrik császárhoz menekült, aki biztosította későbbi támogatásáról. 1044-ig német- magyar háború indul, amelyben Péter is részt vett. 1044-ben Ménfőnél Aba Sámuel döntő vereséget szenvedett Pétertől, Székesfehérváron pedig maga a német uralkodó ültette vissza Pétert a helyére, és ezzel a mozdulattal sikerült megpecsételni hazánk vazallusi sorba való süllyedését. 1045-ben a császár Magyarországra jött, Péter pedig felajánlotta neki az országot, és hűbérként kapta ugyanazt vissza. A császár Szent István koronáját és lándzsáját Rómába vitette. Ezek után Péter uralma végleg nem lehetett népszerű, hiszen idegen kézbe adta ezzel a gyakorlatban az ország sorsát. Az összeesküvéseket, amiket szerveztek ellene itthon, leverette. Mások pedig Vazul fiainak ajánlottá fel a trónt. 1046-ban kitört a Vata- féle lázadás, amely futótűzként terjedt szét az országban, mint pogánylázadás, de ez valójában inkább a király ellen szólt. Ehhez csatlakoztak Vazul trónkövetelő fiai, András és Levente is. Erről értesülve Péter már csak a menekvés gondolatával tudott gondolni, miután kísérői elestek a harcokban, fogságra vetették, és megvakították, ezzel gyakorlatilag meg is pecsételődött uralma.

Egyes források szerint rögvest ezután meghalt, mások azt mondják, hogy több mint 10 évig élt együtt Bretislav özvegyével, Schweinfurti Judittal, de hogy utódai lettek- e volna vagy sem, semmit nem tudni.

Orseolo Péter bejegyzés elolvasása

I. (Szent) István

1 hozzászólás Írta Vigh Róbert László több éve

Most induló sorozatomban a történelem iránt érdeklődő rétegeket céloznám meg. Azok számára ajánlanám az elkövetkezendő cikkeimet, akik szívesen olvasnának a magyar nép kétségkívül zivataros századairól, illetve azok államfőiről.

A sort I. (Szent) István királyunkkal kezdeném, na nem azért, mert előtte a X. században nem állt volna senki az államunk élén- csak akkor a kalandozó hadjáratok, portyák, javarészt nyilainktól rettegő nyugatiak és keletiek Európából még nem ismertek el minket törvényesen, államhatáraink ekkor még kétségkívül rendkívül képlékenyek voltak.

- A hiátust, amely a sorban többek között Árpádot, Álmost, Elődöt, Ondot, Kondot, Tasst, Hubát, és Töhötömöt képezi, valamint Soltot, Fajszot, Taksonyt és Gézát, egy későbbi soroatban pótolnám.- Szomorú kimondani, de tény, hogy az Árpád-ház kihalásával sajnos kihalt az első és egyetlen tisztán magyar dinasztia.

Érdemesnek tartom tehát, hogy megismerje az átlagember is egy csöppet jobban a mi királyaink életét, mely hol érdekes, illetve érdekfeszítő, hol pedig meseszerű, de véleményem szerint egy percig sem unalmas.

 

 

 

 

 

Vajk 970 körül született, Esztergomban. Édesapja Géza fejedelem, édesanyja Sarolt (vagy Saroldu) volt. Kikeresztelkedése után vette fel az István nevet.

Árpád- házi uralkodóként vette feleségül II. „Civakodó” Henrik lányát, Gizellát, innentõl kezdve a bajor vérvonal is megfigyelhetõ az elsõ magyar dinasztiában. Gyermekei közül csak Imre érte meg a felnõttkort, akinek a nevelõje Szent Gellért püspök volt de Imre tragikusan fiatalon elhunyt. (Gellért püspökrõl különben annyit kell tudni, hogy õ volt az elsõ vértanú Magyarországon). Késõbb szentté is avatták mindkettejüket, igaz, más okokból kifolyólag.1

 

Mikor Géza fejedelem 997-ben elhunyt, Istvánra hárult a feladat, hogy kiépítse az államrendszert, 2 és ennek tetejébe még le is kellett vernie a –többségében pogány- lázadókat. Belpolitikailag tehát csöppet sem volt nyugodt a helyzet ahhoz, hogy István megkezdje a feudalizmus –amúgy német mintára történõ- kiépítését. Elõször Koppány lázadt fel, mint Somogy megyei nemzetségfõ. Õ az úgynevezett szeniorátus elvén követelte magának a trónt4, és az eurázsiai sztyepprendszer örökösödési hagyományát figyelembe véve, illetve azt követve szállt harcba a hatalomért. István Veszprém mellett azonban elemi erejû csapást mért a pogányokra, ahol többek között maga Koppány is áldozatul esett, és testének maradványait 4 városban szögezték ki. (Ez a gyõzelem valószínûleg nem sikerült volna a német lovagok segítsége nélkül). Istvánt 1000 karácsonyán koronázták Magyarország királyává. II. Szilveszter pápa küldte meg a koronát III. Ottó német- római császár közvetítésével, illetve jóváhagyásával. Ez azt jelentette, hogy Magyarország beléphetett a keresztény európai nemzetek közösségébe, és ez által Róma, s nem Bizánc felé orientálódott. (Nagybátyja, Gyula révén egy ideig erõs volt a bizánci kapcsolat is. Errõl tanúskodik –többek között- a bezdédi tarsolylemezen ábrázolt görög kereszt, valamint az eme idõszakkal egykorú mûvészeti alkotások, illetve a görög egyház által tisztelt szentek kultusza5).

István király egyik legzseniálisabb gyakorlati lépése az esztergomi érsekség megalapítása volt. (1001). Ezzel bár véglegessé vált a Nyugathoz való kötõdés, de mégis független maradt országunk mind a császártól, mind a pápától, ergo nem lettünk senkinek sem a vazallusa. Az esztergomi érsekség feje elõbb az esztergomi érsek, majd a mindenkori magyar prímás lett. 10 püspökséget alapított: - Esztergomon kívül-: kalocsai érsekséget, illetve a veszprémi, gyõri, pécsi, marosi, egri, csanádi, bihari és váci püspökségeket. (Megjegyzendõ a kalocsai érsekséggel kapcsolatosan, hogy különleges jogkörökkel lettek felruházva. Bár alá lettek névlegesen rendelve az esztergomiaknak, mégis, rengeteg egyházmegye került a fennhatóságuk alá, sõt, ha a magyar király koronázásakor az esztergomi méltóság betöltetlen volt, vagy a fõpap valamiért nem volt hajlandó felkenni az új királyt, akkor a kalocsai egyháznagy végezte a koronázást. Lehetõségük volt arra is, hogy - királyi támogatással- a legkiválóbb bencés szerzeteseiket Európa legjobb egyetemeire küldjék tanulni)6.

István a koronázással jogilag immár egész Magyarország ura volt, ám a tényleges hatalomért még le kellett vernie a már említett potenciális ellenjelölteket. Erre az egyik legjobb példa a már szintén szóba hozott Gyula volt, akit legyõzött és börtönbe vetett. Késõbb Õt Lengyelországba számûzték. A Maros vidékén uralkodó Ajtony vezért is leverte, a pogányokkal történõ szervezkedése miatt.

1010 és 1020 között sikeres hadjáratot vezetett a lengyelek ellen. Ezt leszámítva a hatalom megszilárdítása után viszonylag nyugalmas évtizedek adattak meg neki, legalábbis külpolitikai szempontból nézve. A vármegyék élére ispánokat állított, korlátlan megbízatási idõvel. Bár az idõ folyamán bíráskodási jogkörük többször megváltozott, mégis eme tisztség viselõi rendszeresen részesülhettek a beszedett bírságokból, a megyei vámokból és várjövedelmekbõl, valamint a megyék katonai parancsnoksági tisztét is megkapták. Elrendelte tízfalunként egy templom építését, és bevezette a dézsmaszedést is. Az Õ idején alakult ki az udvar adminisztratív szervezete. Pénzt veretett, törvényeket hozott (azokban pedig drákói szigorral védelmezte a magántulajdont), gazdasági téren pedig a konjunktúra folyamata volt megfigyelhetõ. Székesfehérvár megalapítása is az Õ nevéhez fûzõdik, késõbb az is lett a koronázó város. Katonailag is megerõsödött az ország, igaz, kényszerbõl, hiszen II. Henrik utóda, II. Konrád a vazallusává akarta tenni Magyarországot. 1030-ban fegyverrel is megvédte hazánk függetlenségét. Nem tett másképp Erdélyben sem, ahol nomád besenyõ törzsek törtek be.

1031-ben, Imre herceg halála után István ifjabbik húga fiát, Orseolo Pétert jelölte ki utódjául. Orseolo kétszer is uralkodott, igaz, mindkétszer elûzték. Vazul a keletkezett -bábelinek is mondható- zûrzavart kihasználta, és merényletet kísérelt meg István ellen. A merénylet azonban meghiúsult, és végül forró ólmot öntöttek a lázadás vezetõjének a fülébe, és meg is vakítatták.

István halálakor az ország jövõje, és a trónutódlás kapcsán rettegett, nem is alaptalanul. Orseolo Péter elõbb Aba Sámuel, majd I. András ûzte el… A sors különleges iróniája, hogy az 1046-os év után trónra lépõ Árpád- házi királyok mind Vazul leszármazottai voltak (!). Szentté avatása ráadásul 1083-ban politikai indíttatású volt… Mindez azonban semmit sem von le István királyunk érdemeibõl, sõt, elmondhatjuk, hogy államalapítónk volt egyúttal a legerõskezûbb és „legjobb” uralkodónk is egy személyben. Szent István király ünnepe augusztus 20-ára esik, ami egyúttal hazánk egyik legfõbb nemzeti ünnepe is.

 

Bibliográfia, felhasznált források:

1, Középiskolai Történelmi Lexikon (Corvina kiadó, írta: Bihari Péter)

2, Ki kicsoda a történelemben? (Laude kiadó, írta: Szabolcs Ottó és Závodszky Géza)

3, Ki kicsoda a történelemben? (Laude kiadó)

4, Történeti fogalmak kisszótára (Korona kiadó, 1999)

5, A Kereszténység Krónikája (Officina Nova kiadó)

6, Britannica Hungarica Világenciklopédia, 10. kötet

 

I. (Szent) István bejegyzés elolvasása

Szemináriumi dolgozat a cigányságról

0 hozzászólás Írta Vigh Róbert László több éve

  Ez a dolgozatom ezúttal csak egy négyest kapott a szemináriumon, de mivel egyetemről van, tán a szigor érthető. Olvassátok el, kíváncsi vagyok véleményetekre. Biztosra veszem, hogy vannak olyan részei tanulmányomnak, melyek számotokra érdekfeszítők lehetnek.

Jelen dolgozatom a középkori –elsősorban magyarországi- cigányságról írtam, a romák történetének bemutatására vállalkozom,  ráfókuszálva a középkori viszonyokra.
            Kevés olyan nép létezik, amelynek nemhogy az eredete, de még a helyes elnevezése is parázs vitákat szül. A hagyományos cigány elnevezés ugyanis ma már a legtöbb országban negatív jelentéstartalmat hordoz, ezért ma már mind a közéletben, mind az egyes médiumokban kerülik ennek használatát. A magyar „cigány” szó a görög „athiganoszra” vezethető vissza, minek eredeti jelentése: érinthetetlen, feltehetően egy pogány vagy eretnek vallási közösségre vonatkozott, mely tagjaival a keresztényeknek nem volt szabad érintkezniük. A másik, ezzel párhuzamos jelentése ugyanennek a változatnak a törvényen kívüli, vélhetően utalva a már akkor is kialakult félnomád életmódjukra, mely többé- kevésbé még ma is jellemzi csoportjaikat. Ez a kifejezés szinte az összes európai nyelvbe beépült, a mienkbe feltehetőleg szláv közvetítéssel jutott. Viszont a cigány szóhoz, különösen régies alakjaihoz nagyon hasonló nevek már nagyon korai időszakból ismertek. Egy Zygan nemesi családnév visszanyúlik egészen a magyar honfoglalás koráig, a 9. századig, azonban nagyon valószínűtlen, hogy akkor már éltek volna itt cigányok, főként letelepedve, és ismerve a cigányok mindenkori megítélését, még valószínűtlenebb, hogy nemesként éltek itt.1 Ezzel szemben a roma elnevezés a gyakorlatban egy műszónak is tekinthető. Az áttörést az 1971. április 8-12 között megtartott Első Roma Világkongresszus jelentette Londonban, elfogadták, hogy a világ összes ilyen származású emberének közös elnevezése attól kezdve a „rom” szó legyen- ettől fogva egységesen, fokozatosan épül be az összes többi nyelvbe. A magyar nyelvben valamivel később, a rendszerváltás első éveiben jelent meg és vált elfogadottá2. Érdekes megfigyelni továbbá, hogy a nem cigányokat a pejoratív gádzsó szóval illetik (jelentése: „paraszt”, „bugris”, „barbár”)3.
            Helyes elnevezési formájuktól tekintve már csak az eredetük a vitatottabb. Legelőször is azt kell leszögezni, hogy köztudott az, hogy a cigány nyelv az indogermán nyelvcsaládhoz tartozik4. A legtöbb cigány beszéli az Észak- India mai indoeurópai nyelveivel rokon roma nyelvet, valamint annak az országnak a nyelvét, amelyben él. Amit nagyjából biztosan tudunk: a cigányok ősei a Kre. 4. században vándoroltak el Indiából. Nyugat felé tartó útjuk során hosszabb időt töltöttek Perzsiában, Örményországban, majd Európa földjére lépve a Bizánci Birodalom területén és a Balkán- félszigeten5. Kalandozásaik során a roma csoportok megtanulták a helyi nyelveket, szokásokat és felmérték a mesterségeik gyakorlásához legelőnyösebb vidékeket, ahol azután évszázadokig folytatták a körkörös utazást. A csoportok különféle mesterségre szakosodtak, foglalkozásuk kiterjedt a zenélésre, kovácsmesterségre, kézművességre, vályogvetésre, kereskedelemre, mutatványosságra, de a lopásra, jóslásra, kártyavetésre is. Igen kevés a tizenhatodik század előtt azoknak a cigányoknak a száma, akik Közép- Európában maradtak, vagy ott hosszabb időt töltöttek volna, de a nyugat felé vezető vándorlás során nagyobb csoportok áthaladtak a térségen- a krónikások figyelemre sem méltatták őket6. A kárpáti cigányok Magyarország területéről Észak- Európa több országába vándoroltak el. Az Egyesült Államokba is elkerültek a többi kivándorlóval együtt. Feltételezhető továbbá az is, hogy a Magyarországon megjelenő csoportok nem maradtak meg száz százalékban, hanem jelentős hányaduk tovább vándorolt Nyugat- Európa felé. Az első biztosnak tekinthető adatot egy 1416-ból származó feljegyzés szolgáltatja, amely szerint az ott átvonuló, több mint százfős cigány csoportot pénzzel és élelmiszerrel támogatták. Ez idő tájt indult a cigányságnak a Balkánról Nyugat-Európa felé való vándorlása. Az egyiptomi Emaus urat és 120 kísérőjét említették8. Ennek a magyarázata az, hogy a cigányság tanult rétege hisz abban az állításban, hogy Tutenchamon egyiptomi fáraó népe egyiptomi fáraó népe, illetve egyik népcsoportja lehettek a mai cigánynak nevezettek. Tutenchamon halála után ez a népcsoport menekülni kényszerült Egyiptomból, és India északkeleti részén telepedett le, a mai Pandzsab állam területén. Ezt azért is hiszik, mert Tutenchamon nagyon hasonlít a „Tut ame kamas” kifejezéshez, amely azt jelenti, hogy téged szeretünk, illetve szeretünk téged, és a Tutenchamon név is megközelíti ezt a kifejezést. Azt is hiszi a cigányok egy része, hogy elődeinek (legalább valamelyik csoportunknak) köze lehetett az őskereszténységhez, majd később jelentős csoportokban korán lettek keresztények. A hit megerősítésében közrejátszik az a tény is, hogy a cigányok azon csoportjai, amelyek tömegesen érkeztek Európába, vallási konfliktusokat nem váltottak ki, ugyanis a már akkor keresztény Európa nem fogadta volna be egy olyan újabb csoport áramlását, akik egy másik nagy világvallás hívei9. Azon –feltehetőleg téves- származástudattal rendelkeztek tehát, amely kapcsán kialakult bennük a fáraók népe elnevezés. Brassóban történt felbukkanásuk tehát feltehetőleg a Balkánról történt bevándorlásukat engedi következtetni. Zsigmond király 1422-ben a Szepességben védlevelet adott ki egy csoportjuk számára, senki számára nem engedélyezte, hogy ügyeikben eljárjon, csak László cigányvajda számára biztosította ezt a jogot10. A menlevél egyben kiváltságlevél is volt, biztosította cigányok jogát a saját ügyeikben való döntésre, törvénykezésre. Ráismertek vélhetően, hogy Magyarországon a kézművesség ekkor még alacsony szinten volt, főként a kovácsok jelenléte hasznos volt. Fontos szerepet szántak nekik a kereskedelem és a szórakoztatás terén is. Magyarország az akkori viszonylag fejletlen iparával, és a kevésbé szervezett bürokrata apparátusával kedvező táptalajt biztosított a cigányság számára a nyugatabbra fekvő területeknél. A legmagasabb szinteken is megkapták a jogot a szabad mozgáshoz és önrendelkezéshez. A diszkrimináció ide sugárzott be a legkésőbb, és csakis Habsburg közvetítéssel jöhetett el. A cigány- magyar viszony tehát ebben az időben kimondottan jónak volt mondható, nem egyesek szerint azért, mert a magyarság hasonlóképp jutott be Európába, mint a cigányság, így ezért a kultúrában, a társadalmi viszonyokban, illetve a nomád életmód megítélésében rendkívül sok sztereotípia felfedezhető a két nép történetében. Megbízható forrás még a cigányokkal kapcsolatosan: 1476-ban Nagyszeben polgárai cigányokat fogadtak fel városi közmunkák elvégzésére. A cigányok 1489-ben pénzbeli díjazást kaptak Hunyadi Mátyás felesége, Beatrix királyné „lantjátékkal” történt szórakoztatásáért. A magyarországi cigányok pontosan ugyanazon foglalkozásokat űzték, mint balkáni és nyugat- európai társaik, és ezek kapcsán már a középkor végére meglehetősen szétszóródtak az országban11. A törökök által meghódított területeken a cigányság nagy része is megmaradt. Az oszmán hódoltság során paradox a jelenség, de tény, hogy sokkal nagyobb türelmet tanúsítottak a rájuk eső harmadon a lakossággal szemben mind faji, mind etnikai tekintetben, téren. 1514-ben, a Dózsa György- féle parasztfelkelés leverése után temesvári cigány kovácsok készítették Szapolyai János erdélyi vajda megbízásával Dózsa kivégzéséhez a vastrónt, vaskoronát és vasjogart. Együttműködtek a cigányok Szapolyaival a királyi trónért folytatott harcában is. Ennek leverése után az érintett cigányokat „gonosz” dolgok művelésével megvádolták, amit a kínvalltás hatására be is ismertek, bár később visszavonták vallomásukat, a bűnösöket karóba húzták. Szapolyai végül 1538-ban elnyerte a trónt, és ekkor visszaállította a cigányok szabadságjogait12. A cigányok hagyományosan mindig olyan foglalkozásokat űztek, amelyek lehetővé tették kóborló életmódjuk fenntartását a letelepedett társadalom a letelepedett társadalom perifériáján. A férfiak állatokkal kereskedtek, állatokat idomítottak és felléptek velük. Sokan üstfoltozóként, zenészként keresték kenyerüket. Az asszonyok jósoltak, italt árultak, koldultak, és mások mulattatásával foglakoztak. Az állatorvoslás elterjedése előtt az állattartók gyakran fordultak tanácsért cigány állatkereskedőhöz. A kilyukadt lábasokat, serpenyőket és sérült fémeszközöket mindig a cigány üstfoltozó javította meg. Visszatetsző a jelenség, bár tény, hogy a mindenkori életmódjuk –dacára a vándorkodásnak- tükrözi a gádzsó világ „fejlődését”. A mai karavánok személyautókból, teherautókból, utánfutókból állnak. Az állatkereskedelmet felváltotta a használt gépkocsik adásvétele, a rozsdamentes acéllábasok és serpenyők tömegtermelése ellehetetlenítette az üstfoltozókat, így ehelyett néhány városlakó cigány karosszérialakatosként és autójavítóként dolgozik ma már. A vándorcirkuszok és vidámparkok kínálnak munkalehetőséget az állatidomároknak, az állatfelvezetőknek, a tréfamestereknek, és a jövendőmondónak13. A hagyományos cigány család az apából és az anyából, nőtlen és hajadon gyermekeikből, valamint legalább egy nős fiúból, annak feleségéből és gyermekeiből áll. Házasságkötés után a fiatal cigány házaspár a férj szüleihez költözik, így a fiatalasszony megismeri férje csoportjának szokásait. Ideális esetben, mire az idősebb fiú önállósul és elköltözik családjával, valamelyik fiatalabb fivére megnősül, és feleségével együtt a háztartásban marad. Bár ez a lakóhely-választási gyakorlat a 20. század végére eltűnt, az esküvőket az idősebb család vagy bandatagok hagyományos cigány módra szerzik meg. Az esküvő erősíti a rokoni és politikai szálakat más családokkal, esetenként törzsekkel is13. Sokan közülük még a mai napig is ragaszkodnak az ősi néphitekhez, szokásaikhoz és táncaikhoz, miközben a parasztok körében ezek a 20. század második felében háttérbe szorultak. Sajátos szokások, hiedelemvilágok alakultak ki náluk, amivel jelentős mértékben sikerült hozzájárulniuk mind a hazai, mind a világ zeneirodalmához- dacára annak, hogy például a flamenco zenéjét nem szokták lekottázni. Mindig is elismerték a területiség elvén alapuló törzsi felosztást, amit bizonyos kulturális és nyelvi különbségek is erősítenek. A romológia több nagy csoportra is fel tudja osztani a cigányokat, de mind a törzs, mind a nép, mind az etnikum kifejezés elég körülhatárolatlannak tűnik velük kapcsolatban. A gitanók vagy más nevükön kalók a legnagyobb számban az Ibériai- félszigeten, Észak- Afrikában, Dél- Franciaországban élnek. Ők abszolúte a szórakoztatás művészei, gyakran vándorcirkuszokban és a szórakoztatóiparban dolgoznak14
A szintók kevésbé ismert neve a német cigányok az európai cigányok egyik legnagyobb, főként Európa nyugati felén élő csoportja. Ugyanakkor az is tény, hogy Magyarországon belőlük van a legkevesebb az etnikumok eloszlása szerint. A sinto cigány eredetű szó, többesszámú alakja a sinti. Jelentése nehezen meghatározható, jelenthet „társat”- a szó „embertárs” értelmében, vagy „azonos csoporthoz tartozó”-t esetleg közeli rokont is. Magyarországi csoportjaik hagyományos elnevezése a német cigány illetve a vend cigány. Az oláhcigányok például nyamcicko romnak hívják őket. Legnagyobb diaszpóráik Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Svájcban, Észak- Olaszországban élnek, kisebb szórványaik élnek még Csehországban, Szlovákiában és Oroszországban is. Magyarországon élők két csoportjuk a hinsnar és slejfar, a két csoport egyben két nyelvjárást is jelent. A szintók által beszélt nyelvjárás a cigány nyelv első rétegének északnyugati ágához tartozik, így nagyfokú rokonságot mutat az ugyanezen réteg centrális ágához tartozó kárpáti cigány dialektussal, a magyarcigányok egykori nyelvével. Azonban erős német befolyásnak voltak kitéve, ennek hatásaként egyes csoportjaik már eleve már erősen kreolizálódott, ún. átmeneti nyelvek csoportjába tartoznak. A szintó nyelvjárás a kihalás szélén áll. Más cigány közösségektől eltérően a szintók gyakran német vagy németes vezetékneveket viselnek, nem csak azok, akik jelenleg is német nyelvterületen élnek. Előszeretettel űznek ma is viszonylag nagy mozgási szabadsággal járó foglalkozásokat. Nyugat- Európában sokan vándorló, vagy félig letelepedett életmódot folytattak-, folytatnak.A férfiak alkalmi kocsmai zenélésből, az asszonyok pedig rendszeres házalással (terítők, törölközők, abroszok eladása) jutnak jövedelemhez. Franciaországban több csoportjuk a mezőgazdasági idénymunkákat követve vándorol. Magyarországon pedig sok céllövöldés, kör- és hajóhintás, valamint egyéb mutatványos kerül ki közülük. A szintó származású művészek jelentős módon járultak hozzá a nemzetközi roma kultúrához. Ebből a közösségből kerülnek ki az olaszországi olasz és cigány nyelvű roma irodalom meghatározó egyéniségei, például Luciano Cari, Michele Fontana, Paola Schöpf15.
A romnicselek a brit cigányok, ők az Egyesült Királyság, legfőbbképpen Wales, és Észak- Amerika lakói.
Az oláh cigányok mint a Kárpát- medence lakói, nem egységesek, hanem tíz- tizenkét egymástól kulturálisan és nyelvjárásváltozat szerint is elkülönülő csoportjuk van, például lovárik, csurárik, kelderások. Ezek a csoportok hagyományosan egy- egy mesterség művelőit is jelentették. Példának okáért a lovárik lókereskedelemmel foglakoztak. Az oláhcigány inkább a történeti és nyelvi rokonság alapján használt összefoglaló név, ugyanis ezek a roma csoportok Havasalföld román fejedelemsége iárányából érkeztek Magyarországra a 19. században, és a roma nyelv különböző oláhcigány nyelvjárásait beszélik. Önmagukat románik nevezik és neveztetik, hagyományaik, értékrendjük sok esetben társadalmi feszültség forrása. Az országunk minden egyes szegmensén élnek ebből a fajtából. Ami azonban közös: mind az oláh, mind a magyar cigányok saját közösségeikben házasoknak. A házasodási szokások merevsége valamennyi csoportra jellemző volt és marad is, az alcsoportokon belül is átjárhatatlanok a falak. Az oláh cigányok csoportjába tartozó lováriak nem házasodnak csurárokkal, akik szerint az oláh cigányok fajtái közé sorolhatók. Az oláh cigányok többsége megveti azt a romnyit (oláh cigány asszonyt), vagy romeszt (oláh cigány férfit) aki párjául magyar cigányt választ, azonban sokkal elfogadóbbak, ha magyarral köt házasságot. Ez fordítva is igz, nehezen képzelhető el, hogy egy muzsikus fiú oláh lányt vegyen el feleségül. Jellemző továbbá a vagyoni alapon köttetett házasság, ezért lehetetlen, hogy egy gazdag családból származó oláh cigány fiú elvegyen egy szegény családból való cigánylányt. A szülk sokszor már gyermekkorukban egymásnak szánják a fiatalokat. Kiskorukban együtt játszanak, hogy megismerjék egymást illetve egymáshoz szokjanak. A fiatalkori férjhez adás bizonyos értelemben kulturális kényszer is: cigánylány csak szűzen házasodhat. Azonban, ha az esküvő után kiderül, hogy a lány már nem volt „érintetlen”, a fiús szülők visszakérhetik a lakodalom teljes költségét16.
A beás cigányok anyanyelve a román, illetve annak archaikus dialektusa. Önmagukat beás cigányoknak nevezik, a roma megjelölést általában kategorikusan elutasítják. Fő foglalkozásuk a korai középkor óta is a famegmunkálás, fakanál, teknő készítése. A hagyományos mesterségek kiszorulása óta többnyire mezőgazdasági segédmunkások lettek, illetve a férfiak jellemzően az építőiparba épültek be. A három legfőbb csoportjuk közül a legjelentősebb az árgyelánok, leginkább Somogy, Tolna és Baranyaterületén, ott lakik a beás árgyelánok zöme. A muncsánok zöme Alsószentmártonban és környékén lakik, a ticsánok leginkább Füzesabonyban, Tiszafüreden és általában az Észak- Alföldön. Leggyakrabban román veket beszélnek, de ők mára leginkább kifejezetten jómódú közösségekké lettek.
Az arliják a török cigányok, Délkelet- Európa, és Törökország mentén, akárcsak a bosákok, akik örmény cigány létükre szintén a Törökország lakói, csak éppenséggel a kis- ázsiai részlegen húzódó területeket foglalták el maguknak. A domok mint arab cigányok Észak- Afrikában, illetve Közel- Keleten telepedtek le, a lúrok és gorbatok pedig Irán tájékán. A kárpát- medencei cigányság szempontjából külön érdemes figyelmet fordítani a gáborokra, vagy más nevén kalapos cigányokra. Főleg Erdélyben honos cigányok, jellegzetes viseletük a nagy fekete kalap, illetve a hatalmas bajusz. Cigányul, magyarul és románul is beszélnek, de különállásukat szigorúan őrzik és jellemzően nem házasodnak sem más romákkal, sem magyarokkal, vagy románokkal. Erdélyben ugyanis sok helyen kétféle cigány népesség él együtt, de a két népesség teljesen különbözik egymástól. Az egyik az, akit a falu közössége házi cigányként tart számon, a másik pedig a gáborok nemzetsége. A házi cigányok ugyanis ezen hiedelem alapján már régen elfeledték a cigány kultúrát, gyökereiktől elszakadt- megfosztott szegények, akik már a cigány nyelvet sem beszélik. A gáborok általában jómódúa. Tipikus foglalkozásuk a tetőfedés és egyéb bádogos munkák voltak a 20. század második feléig, napjainkban azonban szinten kizárólag kereskedelemmel foglalkoznak. Főleg Marosvásárhely környékén, illetve más erdélyi vagy partiumi városokban és környékükön élnek. Nagyon szigorú ragaszkodás jellemzi őket a nyelvükhöz, és hagyományaikhoz. Nem keverendők össze a gyergyóiakkal, ezt ők maguk sem szeretik, mert bár a gyergyóiakkal, akik hasonlóan öltözködnek, ismeretségben állnak, de magukat magasabb kulturális fokon állónak gondolják17.
A legfontosabb számunkra azonban mégis csak a magyarcigányok, más nevükön romungrók kérdésköre. Ebbe a csoportba tartozik ugyanis a magyarországi cigányság kétharmada. Többségükben a kárpáti cigányoktól származnak. Magyarország szinte minden jelentősebb településén élnek, és a Kárpát- medence több más magyarlakta vidékén is laknak. Külföldön önmagukat magyarnak vallják, míg szülőföldjükön általában romák vagy cigányok, akik elhatárolódnak a nem- cigányoktól (gádzsók). Ennek ellenére a többi roma csoporthoz képest jórészt integrálódtak a magyar társadalomba. A magukat magyarcigánynak nevező csoportnak közismert a romani nyelvű romungro megnevezése, de ugyanakkor a csoport mint muzsikus is ismert. Ez utóbbi kifejezést hagyományosan ngy előszeretettel alkalmazták magukra nézve azok a romungro csoportok is, melyek gyakorlatilag nem foglalkoztak zenéléssel. A magyar anyanyelvűvé vált romungrókból alakult tehát ki a magyarcigányok hagyományos csoportja. Eredetileg ők is vándorkörökben járták be az országot, különböző kézműves munkákat adott területen elvégezve, a területet felosztották egymás között, vándorjeleket hagyva egymásnak. Kisebb családokban jártak, körül-belül 20-30 ember tartozott egy-egy karavánba és általában befogadták a kitasztott embereket maguk közé. A legnagyobb büntetés ugyanis a kitaszítás volt, mert a kitaszított cigány a továbbiakban már nem kapta meg a csoportjától a védemet, segítséget, élelmezést. Ezt a büntetést akkor mérte ki a közösség, ha súlyos bűnt követett el az illető a közösség ellen, például ha árulóvá vált, vagy h olyan cselekedetet hajtott végre, hogy a csoportja életét veszélyeztette. Később, amikor már a cigányok letelepedtek, a kitaszítottnak el kellett hagynia még azt a települést is, ahol a csoportja élt és a továbbiakban másutt kellett meghúznia magát18.
Akármelyik cigány népcsoportról is beszélünk, az az egy dolog biztos viszont, hogy esetükben nem beszélhetünk semmilyen legfőbb hatóságról, törvényhozásról vagy „királyról”, amit vagy akit valaha is egységesen elismertek volna maguk felett. Azok, akik a történelem folyamán hercegnek vagy királynak nevezték magukat a többi lakosság előtt, nem lehettek mások, mint a vándorló bandák főnökei. A bandák állhattak akár 10 háztartásból is, de nem volt ritka a néhány száz háztartást magába foglaló banda sem. A főnökök ebben az esetben a vajdák vltak, a tisztséget életük végéig kapták de nem örökíthették át. Hatalmuk, tekintélyük nagysága a banda nagyságától, hagyományaitól, és a törzsön belüli többi bandához fűződő viszonytól függött. Mindig a vajda őrizte a banda vagyonát, meghatározta a vándorlás útvonalát, és ő tárgyalt a helyi hatóságokkal. Az öregek tanácsa segítségével hozta döntéseit, de mindig kikérték a legidősebb asszony(ok) véleményét. Asszonyok, gyerekek sorsáról nem lehetett nélküle dönteni. A társadalmi ellenőrzésben a legerősebb cigány intézmény a krisz volt. Képviselte a szokásjogot és az igazságszolgáltatás értékeit, valamint a rítusokat és a banda törvényeit, ugyanakkor eldöntötte a vitákat, és elítélte a törvények megsértőit. A cigány törvények az elismert politikai egységen belüli hűség. A legerősebb szankció, amit a krisz hozhatott a kitagadás volt. Ennek enyhébb formája volt az alantasabb munkák elvégeztetése. Az idősek tanácsa egyes esetekben felmentést adhatott, amit visszafogadási ünnep követett. A bandák vitszákból álltak, ami nagycsaládot jelentett, a leszármazást patrilineáris vagy matrilineáris ágon tartják számon. Egy vitszába akár 200 fő is tartozhatott. Nagy létszám esetén saját főnöke és tanácsa volt. Beházasodással is meg lehetett a tagságot szerezni. A lojalitás és a gazdasági együttműködés azonban a háztartásban a legfontosabb, mint a vitsza szintjén. Erre cigány nyelven nincs külön elnevezés. Ha egy férfinak segítségre volt szüksége, azokhoz a fontosabb rokonaihoz fordult, akik elérhetők voltak, és akikkel éppen nem volt vitája.
A cigányság történelmében akkor következett be a negatív fordulat, amikor cigányellenes törvénykezés lépett érvénybe Magyarországon is. I. Lipót 1701-ben törvényen kívül helyezte a cigányokat. Megszüntették a vajdák önálló, belső jogérvényesítését, a cigányok közötti ügyekben, az állami igazságszolgáltatás hatálya alá helyezte őket. Megtilitották a cigány nyelv és öltözet használatát. Megtiltották a cigányságon belüli házasságot, a nem cigányokkal való házasság esetén a cigány félnek bizonyítania kellett alkalmasságát és katolikusságát. Az 5. évüket betöltő gyerekeket elvették a szüleitől és nem-cigány családokhoz helyezték. Mária Terézia 1749-ben kiutasította az országból minden cigányt, aki nem telepedett le, további rendeleteivel pedig teljes asszimilációt szorgalmazott. II. József is folytatta az erőszakos asszimiláló politikát, illetve kiterjesztette azok érvényességét Erdélyre is. Mária Terézia és II. József rendelkezéseit Magyarország és Erdély nagy részén sem a hatóságok, sem a cigányok nem vették túl komolyan, amennyire lehetett, kibújtak a végrehajtása alól. A 18. századtól megkezdett, a letelepedésre és az asszimilációra irányuló rendelkezések, intézkedések hatása fokozatosan teljesedett ki. Az erre irányuló rendeletek rejtetten hatottak, az 1893. évi népszámláláskor a magyarországi cigányság kb. 90%-a már letelepedett és állandó lakóhellyel rendelkezett. A következő évszázadban sem alkotott homogén közösséget, a népszámlálásokkor az életszínvonal alapján a letelepedett cigányok mutatták a legjobb, míg a kóborcigányok a legrosszabb jellemzőket, ez igaz az életkorra, a gyerekszámra, a lakásviszonyokra, a foglalkoztatottságra. Ebben az időszakban a cigánykérdés fő okát mindig a vándorlásban látták. Éppen ezért próbálkoztak egy összeírással, hogy adatokat gyűjtsenek egy, a problémát kezelni tudó rendelet megalkotásához. A hatóságok gyakorta próbálkoztak, különféle módokon, a kóborló cigány családok letelepítésével, illetve a deviánsnak tekintett magatartásformák visszaszorításával.1928-ban a II. Büntetőnovella (1928. évi X. törvény) megrögzött rendelkezései tömegeiben érintették a beilleszkedni nem tudó, csavargó és bűnt elkövető cigányokat, mivel a rendelet szerint önhibájukból válnak folyamatosan újra és újra bűnelkövetővé. 1931-től a vándoripari engedélyek kiadását korlátozták tovább nehezítve ezzel a cigányság életkörülményeit, hiszen a munkavállalási lehetőségeket tovább szűkítették a cigányok számára.Egy 1938-as rendelet szerint minden cigányt gyanús egyénnek kell tekinteni – ezen rendelet, valamint Endre László későbbi államtitkár 1934-es követelése a cigányok koncentrációs táborba való zárásáról és a férfiak sterilizálásáról a közvetlen előzményeit és alapját képezik a magyarországi romák holokausztjának.
A II. világháború után, 1957-ig a cigányokkal a minisztériumok foglalkoztak, a problémát számtalan módon próbálták orvosolni, de mindig hasztalanul. Az 1961-ben megállapították, hogy a cigányok 70-80%-a társadalomtól elkülönülten, telepeken élt, ott erőszakos mosdatások, fertőtlenítések folytak, ha bűncselekményt követett el valaki, rendőrség sorra vette a telep lakóit, akik védelem néklül álltak a hivatalos szervvel szemben. 1965-től Kádár vezetésével szociális válságkezelési stratégia indul meg, a cigánytelepek felszámolására, kedvezményes hiteleket adtak állandó keresettel rendelkezőknek új lakások, házak építésére, illetve régi parasztházak felújítására. A telepszerű elrendezkedés továbbra sem változott meg, de a korábbiakhoz képest azonban ez is nagy javulásnak tekinthető a lakhatási viszonyok területén21.
            A rendszerváltás igazi vesztesei az alacsonyan iskolázott réteg volt közülük, megfelelő lehetőségek, esélyek hiányában, és természetesen a nem megfelelő hozzáállás miatt nincs esélyük helyreállítani azon életszínvonalat, amit korábban, még 1989-ben elértek. Bíztató folyamat, hogy létrejöttek a kisebbségi önkormányzatok, kialakulófélben van, de még elég kis létszámú a cigány értelmiségi réteg. Romológiai tanszékeket szerveztek Debrecenben, Kaposvárott, Nyíregyházán, Pécsett, Zsámbékon- ezeknek a vezetése kizárólag nem- cigányok kezében van, oktatóik többsége nem cigány. Kezdetben többségben voltak a roma származású oktatók, de kimaradtak. Jelentősen növekedőfélben van a cigányokkal foglalkozó publikációk, illetve a cigány nyelvű kiadványok számai, ezek jó része már cigány szerzőktől származik. Ezek között alapvető fontosságúak is vannak, jelentős részükre azonban jellemző néhány alapcikk sokszorosan ismétlődő újraközlése22.
 
 
A történelmük folyamán megállapításom szerint nem is a befogadó társadalmaktól kellett megvédeniük magukat, mint inkább az ipari társadalmak, feléjük nézve mindenképp romboló hatásaival kellett szembenézniük. Ha a cigányok a szó legszorosabb értelmében cigányok akarnak maradni, akkor abban az esetben –figyelembe véve a történelemben tapasztalt életmódjukat- elég erőteljes kihívásnak vannak kitéve.
 
Hivatkozások, bibliográfia:
 
1, Gidáné Orsós Erzsébet: Útkeresés: a cigányok múltja, jelene, jövője szerk: Comenius kft- Pécs 2007 31. p
2, Wikipedia: Romák szócikk In:http://hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1nys%C3%A1g
3, Britannica Hungarica Világenciklopédia, 4. kötet: Cigány szócikk Szerk: Hegedűs Gábor, Kovács Katalin Magyar világ kiadó Budapest 145 p.
4, Dr. Szirtesi Zoltán: Cigányságunk Bába Kiadó Szeged 2003 23. p
5, Kristó Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon Lucidus kiadó 2003 245 p.
6, Donald Kenrick: Cigányok: a Gangesztől a Dunáig és a Temzéig Pont kiadó 2005 fordította: Novák György in: 63 p.
7, ld: 1. hivatkozás
8, u. a. mint 5. hivatkozás
9, Dr. Szirtesi Zoltán. Cigányságunk Bába kiadó, Szeged In: 26. p.
10, Kristó Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon Lucidus kiadó 2003 246 p
11, u. o. mint 10. hivatkozás
12, Gidáné Orsós Erzsébet: Útkeresésés: a cigányok múltja, jelene, jövője Comenius KFT- Pécs 2007 in: 32 p.
13, Britannica Hungarica Világenciklopédia, 4. kötet: Cigány szócikk Szerk: Hegedűs Gábor, Kovács Katalin Magyar világ kiadó Budapest 145 p.
14, http://www.kislexikon.hu/gitano.html
15, http://romanesthan.blogspot.com/2009/02/szinto-harfasok.html
16, Roma házasság in: http://www.albamag.hu/node/7629
17, Wikipedia: gáborok http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1borok
18, Dr. Szirtesi Zoltán: Cigányságunk Bába kiadó Szeged 2005 In: 22. p
19, Wikipedia- Cigányvajda http://hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1nyvajda     
20, Gidáné Orsós Erzsébet: Útkeresés: a cigányok múltja, jelene, jövője szerk: Comenius kft- Pécs 2007 34. p
21, Oláh Anita: Romák a munkaerőpiacon konferencia Pécs 2007 szeptember 28-29. A cigányság rövid története, kiemelten ennek hazai vonatkozásai –Khetanipe Egyesület- http://www.khetanipe.hu/docs/rm_konf/text/olah_anita.doc  
22, Gidáné Orsós Erzsébet: Útkeresés: a cigányok múltja, jelene, jövője szerk: Comenius kft- Pécs 2007 p. 39

Ahogy korábban ígértem, íme itt van a dolgozatom a romákról, ezúttal csak egy négyest sikerült összeszedni rá szemináriumon. De -mivel egyetemről van szó- talán érthető a szigor. Szerintem annyira nem lett rossz, kérek külön mindenkit, olvassátok el, és értékeljétek, biztosra veszem, hogy posztomnak lesznek olyan (cikk)részei,  melyek érdekelni fognak benneteket.

 

Szemináriumi dolgozat a cigányságról bejegyzés elolvasása

Újságcikk a maffiáról (hivatkozásokkal)

1 hozzászólás Írta Vigh Róbert László több éve

Megjelent: Vadlaw újság, ME- ÁJK 2006

Cikk a maffiáról (általában)

Sajnos a maffia szó mára már egy nagyon tág fogalommá nőtte ki magát. Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések kéziszótára szerint a maffia nem más, mint "bűnszövetkezet, bűnözőknek egyes jövedelmező üzletágakat is irányításuk alá vonó, terrorcselekményektől sem visszariadó titkos társasága, eredetileg Szicíliában és az USA- ban.
A maffia sokak szerint egy szörnyeteg, ami már szinte minden létező társadalmi tényezőre kinyújtotta már a csápjait. Lett légyen az politika, üzlet, vagy éppenséggel a mindennapok szürkesége. A maffia: szerintem egy jelenség. Szerintem is jelen van minden földrészen, minden országban, sőt, kis túlzással minden városban, a Földbolygón.
A klasszikusmaffia szó a szicíliai bűnszövetkezetet fedi, mely a MAFIA fedőnevet viseli. Ugyanakkor ez az egyesült államokbeli hasonló rokonszervezeteket is takarja, általános értelemben véve pedig a nagy, szervezett bűnszövetkezeteket nevezik így, bárhol működjenek is.1 A maffia nagyjából a középkorban jelent meg, ami ;bármely meglepő is, de igaz- kezdetben hazafiasnak nevezhető szándékkal kezdte meg működését: az Itáliára törő hódító népek uralmának megdöntését tűzték ki fő célul. Mind az arabokkal, mind a spanyolokkal, mind a normannokkal felvették a harcot, igaz, váltakozó sikerrel.
Az egységes maffia azokból a MAFI nevű kis magánhadseregekből alakult ki, amelyeket a távol élő földesurak fogadtak föl, hogy megvédjék birtokaikat a tomboló banditizmus ellen, a sziget nagy részén ugyanis évszázadokon át istentelennek is csak jóindulattal nevezhető állapotok uralkodtak2. Ám ahogy az lenni szokott, a jó rosszba csapott át; Nem sokkal később a nem hivatalos privátseregekben szolgáló ;valószínűleg- törvénytelenül alacsony bérért kitartott agyonéheztetett marconák fellázadtak a kenyéradóik, illetve munkáltatóik ellen, s sok helyen egyúttal át is vették a tényleges irányítást; S ahogy az üzleti életbeli szlogen tartja,ha egy üzlet egyszer beindul!- Nincs megállás.
Ezeknek az embereknek már nem számított sem az erkölcs, sem a tízparancsolat, sem a szüleiktől kapott nevelés. Az erősebbek, az életképesebbek fennmaradtak, a gyengébbek elpusztultak, nagyjából olyan módon, ahogy ezt a nagy természettudós, Darwin is megjegyezte, igaz, más témával kapcsolatban és teljesen más szövegkörnyezetben. De megállapítása itt is megállta a helyét. Miután Szicíliát idegen kezek kaparintották meg, egyre többen álltak át a maffia oldalára. Sokaknak sokkal inkább szimpatikusabb volt a hosszú évtizedek nyomán kialakult, és kiforrott Omertá fogalma, mint a zsarnoki karhatalmiskodás a pórnép felett. (Omertá: soha, semmilyen körülmények között nem szabad igénybe venni a törvényes igazságszolgáltatás eszközeit, helyette inkább a maffia sajátos eszközeivel kell élni. Egyúttal az omertá kötelezettség is, nem szabad a hatóságot segíteni akkor, sem ha egy bajtársat esetleg lekapcsolnak) A XX. Század elejére kialakultak a legfőbb maffiózó családok;, akik hamarosan uralmuk alá vontak minden fontosabb gazdasági szervezetet a lakóhelyük körzetében. Kialakult a bosszúállás, illetve az ún. vérbosszú joga is: ez az áldozatot, illetve annak a családjátv illette meg, vagy ha a sértett túlélte a támadást, bár erre az esély igencsak kevés volt. Ha netán valaki bevonta a rendőrséget is a buliba, akkor azt azonnal kivégezték.
Az 1920-as évtizedben a Benito Mussolini fasiszta diktátor által dirigált rendőrség majdnem teljes egészében megsemmisítette a maffia hálózatát. (Mondjuk azért ez sem volt teljesen tökéletes, mert ártatlan emberek ezrei kerültek a rács mögé,maffiagyanús tevékenység vádja miatt. De egy biztos: ha egy politikai ellenfelet nagyon nem tudtak eltenni láb alól, akkor elég volt csak hírbe hozni a maffiával, és rögvest sikerült annak a becsületét mindörökre befeketíteni). A MAFIA tehát mint fasisztaellenes szervezetként is működött abban az időben. Valószínűleg a gengszterek közül többen is részt vettek közülük az ún. partizánmozgalmakban, igaz, ez a tézis nehezen bizonyítható.
De egy biztos: nagyjából ebben az időben emigráltak át az Egyesült Államok területére az olasz maffiózók, s kezdték meg odaát tevékenységüket. Ráadásul Olaszország eleste után, a II. világháború vége felé az amerikai megszálló hatóság maffiózók százait eresztette szabadon
Ők- tovább folytathatták piti kis ügyleteik gyakorlását: a védelmi pénzszedését, a szesz- és kábítószer-csempészetet, stb. (Az tény, hogy ebben mindig ők jártak az élen, főleg az ún. szesztilalom idején).
Nagy szerencse viszont, hogy a maffia még a mai napig sem heverte ki azt a sokkot, amit a fasizmus, illetve a II. világháború borzalmai okoztak neki. A mai napig sem tudták visszanyerni hatalmukat Itáliában, olyan mértékben, mint mondjuk 1920 előtt volt nekik. Éppen ezért egyre északabbra kellett tolódniuk, s ennek Palermo városa látta a kárát az 1970-es évtizedben, hiszen akkor az ottani kikötők az európai heroincsempészet gócpontjai voltak. A legnagyobb belháborúk, leszámolásoképpen a kábítószer-kereskedelem miatt alakultak ki a családok között, a konkurenciahelyzet kialakulása kapcsán. A brutális gyilkosságok látványa egy idő után majdnem végleg elriasztotta a turistákat onnét. Mérhetetlenül nagy károkat okoztak az olasz idegenforgalomnak illetve az olasz államnak is, egyúttal De amint már említettem- nem csak az Apennini- félszigeten garázdálkodtak. A latin- amerikai államok néhány részén, illetve az Egyesült Államokban létrehozták az ún. Casa Nostra szervezetet, magukhoz ragadva vele minden törvényellenes tevékenység irányítását, s a ;családok laza szövetségekben egyesültek.
A leghírhedtebb, s egyben legvéreskezűbb góré minden kétséget kizáróan Al Capone volt. A sebhelyes arcú, ragyás gúnynévvel illetett maffiavezér mintegy 100 millió (!) dolláros vagyonra tett szert csapatával, a szesztilalom módszeres kijátszásával, a szeszcsempészettel, a prostitúcióval, illetve a tiltott szerencsejátékok koordinálásával, illetve annak űzésével.4 A nápolyi származású, chicagói gazember idővel átvette az irányítást az akkor éppenséggel velejéig korrupt politikai vezetőségben, legalábbis a nevezett városban mindenképp.
Még a rendőrséget is felvásárolta, tokkal-, vonóval A legborzalmasabb parancsát 1929-ben hajtották végre emberei, akkor a Szent Valentin napi vérengzéssel a világtörténelem egyik legvéresebb leszámolását hajtották végre. Al Caponét Hitler, Napóleon, Oszama Bin Laden után nyugodtan besorolhatjuk a világtörténelem Antikrisztusai közé. Az igazságszolgáltatás csak 22 rendbeli adócsalás kapcsán tudta csak őt perbe fogni, és végül kivonni a forgalomból. 11 évnyi letöltendő fegyházbüntetést kapott, az Alcatrazba zárva. Ezt élete vége felé felfüggesztették, előrehaladott vérbaja, valamint általános bénulása miatt.
Ennek ellenére, amíg Capone élt, az USA a világ legnagyobb, és egyben leghatalmasabb bűnözőszindikátusává lett Ráadásul a törvénytelen úton beszerzett összegeket a szállodaiparban, illetve a vendéglátóiparban mosták tisztára.
A családok élén rendszerint egy boss, vagy egy don állt. Ez a maffiacsoport etnikai hovatartozásától függött, az előbbi elnevezést főleg az ír, és a néger maffia használta-. Minden don rendelkezett egy alvezérrel, illetve egy tanácsadóval. Az ún. hadnagyok pedig a katonákra, azaz a végrehajtókra felügyeltek, és közvetítették az utasításokat a vezetőség, illetve a beosztottak között. A törvénytelen ügyleteket mint egy család vezérelte Amerikában.
A rend kedvéért nem árt megemlíteni néhány főbb családot: Gambino, Lucchese, Colombo, Bonanno5. Ma már azonban elmondható, hogy az idő múlásával a maffia súlya egyre inkább csökken. A kriminalisztika arra a szintre jutott, hogy a tömegessé váló bűncselekményekkel kapcsolatban képes a kezdetekhez viszonyítva nagyságrendekkel nagyobb és sokrétűbb információk nyerésére, és hatékony feldolgozására, s ennek során különösen a közvetett bizonyítékok összegyűjtésének és felhasználásanak soha nem látott szintjére jutott el.6 A donok sarokba szorításával, illetve a legfőbbképp tanúként kihallgatott katonák játsszák ma az igazságszolgáltatás felelősségre vonási folyamatában a főszerepet. A konkurencia miatti belső aprítások is rengeteg gengsztert szednek le a térképről. Ráadásul a híreket figyelve szinte minden nap hallani olyan közleményeket, hogy itt és ott elfogták XY maffiavezért AB országban, és ilyen meg olyan vádakkal előzetes letartóztatásba helyezték. Azonban ahhoz, hogy ők végleg eltűnjenek a Föld színéről, sajnos még egy pár száz évet várni kell.

Bibliográfia:

1: Britannica Hungarica Világenciklopédia- XII. kötet, in: 82. old

2: u.a.

3. u.a.

4. In: Emberiség Krónikája, 902.o

5. Britannica Hungarica, XII. kötet, 82. old.

6. Tremmel Flórián- Fenyvesi Csaba: Kriminalisztika tankönyv és atlasz (Institutiones Juris, Dialóg Campus kiadó, Budapest- Pécs 1998., in: 263.o.)

7. Az Al Caponéról leírtak: Világtörntélmi Enciklopédia: 112. oldal- Al Capone címszó alatt

Újságcikk a maffiáról (hivatkozásokkal) bejegyzés elolvasása

Esszé a nácizmusról

40 hozzászólás Írta Vigh Róbert László több éve

Első bejegyzésem a legutóbbi félévben dolgozatként szerepelt, beadandóként. Jeles érdemjegyet kaptam rá, remélem, nektek, olvasóknak is tetszeni fog.

Esszé a nemzetiszocializmusról, annak mindennapjairól illetve a lágerek borzalmairól

 Dolgozatom a nemzetiszocializmusról írtam, melynek pusztító hatásait szeretném bemutatni, különös tekintettel az akkori mindennapokra, a megsemmisítő táborokra, és egy világ tönkretételét megcélzó ideológiára.
            Nemzetiszocializmus, másik nevén nácizmus alatt értendő szűk értelemben Adolf Hitler, mint a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezérének irányítása alatt álló totalitárius mozgalom Németországban. Tágabb értelemben azonban ez jóval több, ennek kifejtését választom dolgozatom témájául.
Rokonítható, mint totalitárius rendszer az olasz fasizmussal és a szovjet kommunizmussal is. Az olasszal abban mutat sok tekintetben hasonlóságot, hogy mindkettő szélsőségesen nacionalista, baloldal és demokráciaellenes, szociális demagógista. A nácizmus azonban ettől sokkal szélsőségesebb, paradox módon a kommunizmushoz állt közelebb. Valójában a nácizmus, akárcsak a kommunizmus, szintén „boldoggá” akarta tenni azokat, akikhez fordult, és nem kevésbé „sugárzó” kilátásokat ígért híveinek. Mind a nácizmus, mind a kommunizmus tömegeket hódított meg különböző, ám egyformán vonzónak látszó eszmékkel. Rengeteg történész szerint a kettő úgy áll szemben egymással, mint az egyedi az univerzálissal, ám meglátásom szerint a kettőt módszerek, eljárások szerint semmi nem különbözteti meg egymástól, ami az egyiknél a Gestapo volt, a másiknál az a Cseka, ami az egyiknél Auschwitz, a másiknál a GULAG. Egy paraszthajszál miatt mégsem lehetett soha sem egyenlőségjelet tenni, és ezért nem tudunk a kettőről egyként beszélni: míg az egyik nemzetközi, a másik „csak” nemzeti.
A nácizmus ezen kívül szigorúan kizárólag Németország talajából nőtt ki, és Hitler személyisége nyomta rá a bélyegét. A nemzetiszocializmus sajátos német gyökereinek némelyikét egészen azokig a porosz hagyományokig vissza lehet vezetni, amelyek I. Frigyes Vilmos, Nagy Frigyes porosz királyok és Otto von Bismarck kancellár alatt, fejlődtek ki. Ez a hagyomány mindig is a porosz hadsereg harci szellemét és fegyelmét tekintette az egyéni és polgári lét mintájának. Ehhez adódott a politika romantikus hagyománya, mely élesen szemben állt a racionalizmussal és a francia forradalmat megalapozó elvekkel. Ez a hagyomány az ösztönök és a múlt fontosságát hangsúlyozta, hirdette, hogy a kivételes személyiség jogai felette állnak az egyetemes jogoknak és szabályoknak.
Ezt a két hagyományt később megerősítette a természettudományok és a természeti törvények XIX. Századi kultusza- ezekről a törvényekről úgy tartották, hogy teljességgel a jó és a rossz fogalmaitól. Megerősítést adott nekik továbbá Richard Wagner német zeneszerző és Chamberlain filozófus. Az északi germán vagy árja népek faji és kulturális felsőbbrendűségéről szóló nézeteik erősen hatottak a nemzetiszocialista ideológiájára.
A szellemi háttérnek bőven elég volt az I. Világháború kiábrándító kudarca, az elnyomorodás, a kiábrándultság és a kudarcérzet nem nyomta volna rá bélyegét a legtöbb társadalmi csoport, de főképpen a kispolgárság életére.
Ez azután előkészítette a talajt a hitleri propaganda számára. A versaillesi béke (1919), amelyet német részvétel nélkül fogalmaztak meg, az országra kirótt igen kemény pénzügyi és területi jóvátétel miatt sok németet elidegenített a nyugati demokrácia eszményeitől.
Miután Németország az 1918. november 11-i fegyverszüneti megállapodásban csak az ellenségeskedések beszüntetését vállalta, de nem tette le feltétel nélkül a fegyvert, az emberek, főként a katonai körök úgy érezték, hogy Németország katonai vereségét diplomaták mesterkedték össze a versailles-i értekezleten.
Hitler propagandája tehát nem volt más, amely ennek az árulásnak megbosszulását és az újrafegyverkezést hirdette, kezdettől fogva vonzotta a katonai köröket. Ők ugyanis a békét csak ideiglenes megtorpanásnak tekintették Németország expanzionista programjában.
A német márka 1923-as súlyos inflációja sok középosztálybeli háztartás megtakarításait tett semmivé, az általános elkeseredettség újabb hullámát indítva el.
Hitler a nacionalista törekvéseit a germán faji küldetésbe vetett misztikus, megszállott hittel és a társadalmi forradalmár prófétai szenvedélyességeivel tetézte. Ennek legteljesebb kifejeződése Hitler nézeteinek összefoglalása, a Mein Kampf, mely 1925-27 körül keletkezett.
A landsbergi fogságban íródott könyv beszámol a későbbi Führer addigi életéről és tapasztalatairól, hangot ad a pángermán és antiszemita érzelmeknek. Tükrözi Hitler vad nacionalizmusát, a szlávok iránti megvetését és zsidógyűlöletét, mely élményeket leginkább a Bécsben töltött utcai évekből eredeztet. Többször is felvetődik egy későbbi nagy birodalom létrehozásának gondolata. Műve erősen rasszista, antiszemita és kommunistaellenes, alapjául szolgáló fajelmélete pedig nem biológiai, hanem szigorúan kizárólag fantazmagóriai alapokon nyugszik.
Hitler hatalmas szövetségesre talált a kommunizmustól való, széles körben elterjedt félelemben, ezt ki is használva, Németországot a továbbiakban a bolsevizmus elleni harc bástyájaként tüntette föl. Így sok konzervatív ember támogatását szerezte meg, aki félreértette mozgalmának totalitárius célzatát.
Politikai szempontból Hitler rendkívül tisztán látta, mekkora szerepet tölt be a média és a tömegpropaganda. Többször is kihangsúlyozták, hogy a propaganda szellemi színvonalát a megcélzott csoportok azon tagjaihoz kell igazítani, akik a legkevésbé intelligensek, és hogy a propaganda igazságtartalma sem számít, mert egyetlen érvényes kritérium van csak, ami nem más, mint a siker.
A zsidóellenes propaganda vezetését nem bízta másra, mint a később Nürnbergben halálraítélt Julius Streicherre. Ő szerkesztette tehát mindezen kritériumoknak megfelelően a Stürmer c. folyóiratot, mely „megfelelő” szellemi táptalajt nyújtott a nevezett személyek körének.
Hitler az ellenség közös nevezőjét, a legfőbb elemi rosszat a zsidókban találta meg. A bolsevistákkal együtt őket, mint valami kozmikus gonoszként azonosította. Nem a vallásuk miatt kellet megkülönböztetést rajtuk alkalmazni, hanem a „fajuk” szerint. A nácizmus a zsidókat, tekintet nélkül iskolázottsági és társadalmi színvonalukra, mindörökre a németektől gyökeresen különbözőnek és velük szemben ellenségesnek nyilvánította. Nem egyszer hangsúlyozta ki, hogy a zsidók is hasonlóképp gondolkodnak a gój- elmélet alapján, ők is hasonlóan gyűlölték –szerintük- a nem-zsidókat.
Ideológiailag még zavarosabbá tették önmaguk képletét azáltal, hogy kísérletet tettek a konzervatív, nacionalista ideológia és a radikális társadalmi tanok összebékítésére. Eközben minden ízében forradalmi mozgalom lett belőle. Elvetette a racionalizmust, a liberalizmust és a demokráciát, a jogrendet, a legalapvetőbb emberi jogokat, és minden, a nemzetközi együttműködésre és békére irányuló mozgalmat. Az egyetlen pozitívnak nevezhető törekvésük a mindent felkavaró, történelmi szempontból azonban mindenféleképpen kikerülhetetlen jelentőségű 12 év alatt mindössze az volt, hogy törekedtek a hagyományos német kultúra megőrzésére, védelmére, ápolására.
A hangsúlytarr az ösztönre helyezte, hogy az egyén szolgai módon rendelje alá magát az államnak, továbbá, hogy vakon és rendületlenül engedelmeskedjék a felülről kinevezett vezetőknek.
Előszeretettel mutatott szimpátiát a szociáldarwinizmus irányában.
Ahogy az élőlények közötti versengés és a természetes szelekció az evolúció motorja, úgy a szociáldarwinizmus szerint az emberi csoportok, nemzetek vagy eszmék közötti versengésen alapul a társadalmi fejlődés. Idekapcsolták egyúttal az eugenikát is, mely tudományos alapot próbált szolgáltatni a rasszizmusnak, erkölcsi talajt próbálván szolgáltatni annak a sterilizációhullámnak, amivel sújtották az emberiséget (sajnos szinte teljes világon, abban az időben legalábbis).
A konkurrens politikai, vallási és társadalmi intézményeket igyekezett a lehető leghatározottabban félreállítani vagy elfojtani, a keménység és kegyetlenség etikáját hirdetve, részben lerombolva az osztálykülönbségeket azzal, hogy valamennyi társadalmi osztályból bevont a mozgalomba kallódó és kudarcot vallott embereket.
Erőteljes ellenszenvet érzett a homoszexuálisokkal szemben, igaz, őket nem megsemmisíteni akarta először, hanem „átnevelni”. Nem egy feljegyzés árulkodik arról, hogy prostituáltakkal kényszerítették közösülni a meleg férfiakat, és aki ezek után sem állt úgymond kötélnek, azután végezték ki őket.
Feltehetőleg azonban mindörökre rejtély marad, hogyan is léphetett hatalomra egy nyilvánvalóan, szemmel láthatólag is elmebeteg ember a hatalomra, mint Hitler, és hogy is tudta keresztülverni mindenkiben a Führerprinzip elvet, mint egy vázlatot vagy propagandaképet a náci Németországban. Nem jelent ez mást, mint egy mindenek felé rendelt egyént, ki az összes hatalmi szervnek, lett légyen végrehajtó, rendvédelmi vagy törvényi, egyszerűen senki se vonhassa felelősségre, ne tartozzon senkinek se elszámolással.
Erőteljes cenzúrát vezettek be, ennek következményeként hamarosan felmorzsolódott az összes politikai párt, szakszervezet és bármi más, ami érdemben korlátozni tudta volna az NSDAP akkor még csak elinduló, de végül 12 éven tartó ámokfutását, ami egyébként az eredeti tervek szerint 1000 évig tartott volna a III. Birodalommal egyetemben…
Geopolitikai ars poeticájukat mi sem jellemezte jobban, mint a Lebensraum, alias élettérelmélet. Németország sorsaként azt jelölte meg, hogy uralmat gyakoroljon a Kelet felett, és ezért más országoknak el kell fogadniuk a németeknek az élettér megszerzésére irányuló törekvéseit. A területi hódításokat szükségszerűnek tartotta a túlnépesedés és az élelmiszer iránti szükségletek miatt. De eme részleteiről egy kicsit később.
Némi rasszista fennhanggal azt is sugallták, hogy a németeknek joga van arra, hogy uralkodjon az összes többi országon.
            Ezeknek az elveknek az alkalmazásával sikerült Adolf Hitlernek a müncheni sörpincében tanyázó kis pártját 20 év alatt a világpolitika főszereplőjévé emelnie. Az NSDAP 1933-ban került hatalomra, és 1945-ig, a teljes háborús vereségig kormányzott totalitárius módszerekkel.
1934- 39-ig az idejüket másra sem használták fel, csak arra, hogy Németországban az élet minden szféráját a párt ellenőrzése alá rendeljék. Ezekben az években Hitler és mozgalma elnyerte a lakosság többségének nemcsak a támogatását, de lelkesedését is.
Sok német már eleve belefáradt a korábbi pártviszályokba, elég csak például a weimari köztársaságra, illetve az őket körülölelő botrányokra gondolni. A gazdasági, politikai bizonytalanságtól már mindenki zsigerből írtózott.
Éppen ezért üdvözölték a nácik erős, határozott és látható eredményeket felmutató kormányzását. 1934 után kapásból látványos eredményeket értek el. Egyfelől gyorsan eltűntek a munkanélküliek hosszú, végeláthatatlan sorai, mivel az állástalanokat nagyszabású közmunkákon és a gyorsan szaporodó hadianyaggyárakban juttatták munkához. A németeket magával ragadta ez a rendezett, hihetetlenül céltudatos tömegmozgalom, amely arra törekedett, hogy visszaállítsa Németország büszkeségét, méltóságát és dicsőségét, helyrehozza mindazon nimbuszt, melyet az I. Világháború elvesztésével veszni láttak.
A cél kétségkívül nem volt más, mint visszaszerezzék az uralkodó, első számú helyet Európában.
A náci rezsim folyamatosan zúdította a propagandát az emberekre minden kulturális és információs csatornán. Rendszeressé váltak a tömeggyűlések, legfőbbképp Goebbels vezetésével, a jelképek és a mindenütt jelen lévő egyenruhás kádereik a mindenhatóság érzését igyekezett kelteni a hétköznapok emberében.
Az ellenőrzés fő eszköze minden rendőri, biztonsági és SS- szervezet egyesítése volt Himmler és Heydrich vezetése alatt. A másik szervezet, a barnainges SA Röhm vezetésével az 1934-es Kristályéjszaka áldozata lett. Hitler viszonya ugyanis Röhmmel megromlott egyrészt annak életvitele miatt, másrészt a fő vezetők azt szerették volna, ha a Birodalom hivatalos hadserege pont az SA lett volna. Ez viszont már végképp sok lett a vezető köröknek, ez abszolút ellenkezést váltott ki. Így sokak véleménye szerint az irányítás kicsúszott volna a tényleges irányítás Hitler és vezérkara kezei közül. Hitler meg végképp nem akart megkockáztatni egy esetleges puccsot, betegesen ragaszkodva a nemrégiben megszerzett bársonyszékéhez, úgy döntött, leszámol a frissen kialakult belső ellenzékével. A Geheime Staatpolizei (Gestapo) üldözte, gyilkolta, kíméletlenül, könyörtelenül gyötörte a rendszer ellenségeit, főleg a zsidókat és a baloldaliakat, de legfőbbképpen a másként gondolkodókat. A leggyakoribb vádak között a szabotázst, a kémkedést, hazaárulást emlegették, ezen címszó alatt emberek ezreit küldték értelmetlenül a halálba.
A rezsimmel való szembenállást vagy kíméletlen terrorral törték le, vagy azzal, hogy a társadalmat a gyakran gyakorolt kollektív bűnösség elve alapján átitatták a megtorlásokkal vagy a puszta megfélelmítéssel. A rezsim minden ellenzőjét az állam és a nép ellenségének nyilvánították. Rendkívül bonyolult besúgóhálózatot állítottak fel, melyet igazándiból a legfőbb vezetők sem láttak át teljes egészében. Ebbe sok embernek a családtagjai vagy a közeli barátai is beletartoztak. A társadalom túlnyomó része így arra kényszerült, hogy nagyon vigyázzon a kimondott szavaira, vagy végrehajtott cselekedeteire.
A normális bírósági eljárás addigra lejáratott módszereinek kiiktatásával különleges fogolytáborokat állítottak föl. Ezekben az SS volt a legfőbb hatalom, és a kétségkívül szadista brutalitás olyan gépezete működött, amely addig példátlan volt az újkori történelemben.
Érdemes kitérni a már kétségkívül bomlott agyú, tébolyult Himmler ténykedésére is, aki több száz kisebb- nagyobb koncentrációs tábor, láger működtetését felügyelte. Ezek gombamód szaporodtak, és váltak Európa legnagyobb temetőivé. Különböző alá- és fölérendeltségi viszonyokkal létesültek, hogy a nemzetiszocialisták ellenfeleit sorozatban kiiktassák. Több típust is létrehoztak, úgy mint tranzittáborok, melyek „csak” mint gyűjtőként funkcionáltak, hogy onnan szelektálják, ki menjen az egyenes úton a megsemmisítőlágerekbe és ki kényszermunkára, külön rendeltek egyet az ellenállónak tartott fiatalkorúak részére, külön pedig a katonáknak mint fogolytáborként, vagy pedig a kényszermunkatábornak, melyek csak formálisan különböztek a „tényleges” koncentrációs táboroktól.
A leghírhedtebb, legborzasztóbb azonban minden kétséget kizáróan az auschwitzi, mely valójában egy gyűjtőnév. Ez egy sor láger neve, mely három fő táborból és 40-50 kisebből állt.
Az eredeti, az I. számú közel 70 000 ember, főleg exhadifogoly halálának a színhelye volt, többnyire a szovjetek vesztőhelye lett. A III. számú munkatáborként funkcionált, a Buna- Werke cég leányvállalatának telephelye volt.
A legrettegettebb azonban minden kétséget kizáróan a II. számú volt, a birkenaui megsemmisítő tábor, ahol legalább 1,1 millió zsidót, lengyelt és romát öltek meg. (A meggyilkolt áldozatok száma a mai napig nem ismert). A szökési kísérletek száma elég magas volt, ám a dezertőrök csak elenyésző százaléka tudott véglegesen elmenekülni. A sikerrel megszököttek családtagjait ilyenkor letartóztatták, és ki is végezték, hogy elrettentő példával álljanak a többi ellenálló előtt.
A kemény körülmények, a gyenge élelmezés és a higiéniai körülményekkel a foglyok nagy halálozási arányát eredményezte. A folyamatos idegi terror, a nyilvános agyonlövések, az akasztások vagy a halálra éheztetések, illetve a dr. Mengele által végzett emberkísérletek lázadásokat eredményeztek, melyeket azonban kíméletlenül el is fojtottak. A Zyklon- B (eredetileg rovarölő gáz) bevezetésével tömegessé váltak a kivégzések, elgázosítások, így aztán szükségessé vált a krematóriumok bevezetése is. A halálgyárat összesen 6000 SS katona üzemeltette, évente több mint százezer embert beterelve a végtelenül cinikus „Arbeit Macht Frei” vaskapu alá. Az Eichmann által kidolgozott Endlösung megvalósulni kezdett, a rezsim főleg a zsidók által birtokolt vagyontömegekre „utazott”, másodsorban azok életére tört. A sokk, amit a náci haláltáborok napvilágra kerülése okozott, a szappan- legendának is szárnyat adott. Alig született olyan írás a Holokausztról, ami ne említette volna.
Enciklopédiákba és lexikonokba került be soron kívül, a zsidó túlélők a danzigi Anatómiai Intézet mellett szimbólikusan német szappanokat temettek el, illetve kiállításokon mutogatták őket, mint a soron kívül galád náci rémtettek lidérces szimbólumaiként.
Erre egyébként szovjet csapatok akadtak, és kezdtek el nyomozni mindezen feltételek után forró nyomon, bizonyítékokat gyűjtve, dokumentációkat lefoglalva. Mások szerint a háború elvesztése gátolhatta meg csak a németeket abban, hogy az ott kifejlesztett technológiát ténylegesen alkalmazhassák is. Külön említést érdemel a romák esete, mivel is ők még nem igazán hallatták a hangjukat az őket ért attrocitások kapcsán, sokkal nagyobb volt a roma áldozatok száma a holokauszt során, mint azt eddig el tudtuk képzelni, remélhetőleg a kutatások felderítik, mi is történt valójában ezen a téren. A különböző becslések azonban abban egyet értenek, hogy legalább az akkor 2-3 milliós európai cigányság legalább 30 százalékát meggyilkolták.
Az 1938 és 1945 közötti években, a kétségkívüli háborús évek alatt mindezen rendszert a birodalmon kívüli területekre is ki akarták terjeszteni és alkalmazni.
1939-től kezdték el folyamatosan a „Drang Nach Osten” alapelv mentén a nem német nemzetiségűek leigázásával. Eredetileg, kezdeti „szárnybontogatásként” a németek által lakott területeket próbálták visszaszerezni, főleg azokat a vidékeket, melyeket a versaillesi békék elcsatoltak az anyaországtól. Mindezekfelett Csehszlovákiát en bloc protektorátussá igyekeztek süllyeszteni, illetve a szovjetekkel egyezkedve Lengyelországot akarták feldarabolni, mely próbálkozásuk átütő sikerrel is járt. Feltétlen le akarták gyalázni továbbá Franciaországot is, revansként egyfelől a már említett I. Világháborús sérelmekért, másfelől elégtételt véve a vélt vagy valós történelmi sérelmekért. A későbbiek során a gyengébbik partner szerepét szánták volna nekik ideológiai síkon.
A sorozatos diplomáciai és katonai sikerek nyomán Hitler és pártja mind feljebb és feljebb tört, népszerűségük exponenciálisan növekedett, a gazdasági mutatók is megugrottak. A II. Világháború megindítása a Führer terveinek logikus következménye volt. Elő akarták készíteni az NSDAP tagjai a németeket a világuralomért folytatandó harcra, ki akarták kovácsolni azt az eszközt, amellyel Németország meg tudja teremteni katonai és ipari fölényét. Törekedtek arra, hogy katonailag sebezhetetlenek legyenek, ezért mindenáron és pénzt nem sajnálva erősítették mind a Wehrmachtot, (szárazföldi egységeket), mind a Luftwaffét (légierőt), mind a tengeri erőket.
A kezdeti sikerek nyomán az egész földgömbre kiterjedő látomássá tágult, az új rend még Afrikát is leigázta volna. Tervbe vették, hogy egy 400 millió főt számláló birodalmat hoznak létre, mely eséllyel szállhatna szembe az Egyesült Államokkal. Legkeletibb határkövüknek pedig egyenesen az Urált tekintették, azt akarták elhitetni, hogy a Szovjetunió területét arra nem alkalmas népek lakják, ugyanis szó nélkül hagyták, hogy a zsidók/ kommunisták átvegyék a tényleges irányítást.
Hihetetlen, de mégis igaz: minél jobban be akarták hálózni a társadalom minden egyes területét, úgy csúszott ki a kezeik közül az irányítás, és vesztették el jelentőségüket rezsimként a hatalmi struktúrában. Hitler uralmának gyermekágyi betegségének nevezhető személyközpontúsága. Alárendeltjei, Himmler és Goebbels hatalma sokkal inkább az ő kegyeitől, szándékának megfelelő értelmezésétől függött, mintsem pártban elfoglalt pozíciójuktól. A sztálini idők Szovjet Kommunista Pártjától eltérően az NSDAP-nak nem volt tényleges vezető testülete vagy meghatározott döntési mechanizmusa, mint amilyen a szovjetek pártkongresszusai, vagy központi bizottsága. Formálisan a párt működése Rudolf Hesstől függött, ám tényleges befolyása senkinek sem volt a Führeren kívül, még a helyettesként aposztrofált Hess is csak egy csekély jelentőségű figura maradt egészen életfogytig tartó fogságáig. Őt Martin Bormann követte a soron. Vele viszont elnyerte a pártkancellária a tényleges hatalmat, legfőbbképpen azért, mert maga Hitler támogatta és politikai attaséként alkalmazta Bormannt, kinek további sorsa Berlin ostroma után ismeretlen maradt.
A tényleges végrehajtói hatalom irányítása, mint kulcspozíció Himmlerre és az általa dirigált feketeinges SS-re maradt. A minden hájjal megkent vezetőre szokták volt fogni a nácik anno, hogy széjjelterjesztette a birodalmukban a korrupciót, megfelelő pénzért természetesen minden lehetségessé vált alatta, főleg 1943-tól, belügyminiszterré kinevezésétől számítva.
            Tébolyult reményeiknek csaknem hatévi háború vetett véget Németország totális veresége által 1945-ben. A klasszikus értelemben vett nácizmus Hitler 1945. április 30-ai öngyilkosságával ért véget, ami tulajdonképpen a felelősségrevonást gyávaságból elkerülendő, Berlin elfoglalását éppen befejező szovjet csapatok kezébe ne kerüljön.
A náci Németország romjain egy megosztott és megszállt Németország kezdett neki az újjáépítésnek. Sok német Hitler bukása után is hű maradt ugyan a nemzetiszocializmushoz, és akadtak próbálkozások a Német Szövetségi Köztársaságban náci csoportok újjászervezésére, de a politikai klíma, illetve közeg remélhetőleg soha nem fog kedvezni ezeknek.
Esszé a nácizmusról bejegyzés elolvasása

Lectori Salutatem!

0 hozzászólás Írta Vigh Róbert László több éve

Sziasztok!

Első bejegyzését olvashatjátok sokadik, de egyben szerintem utolsó blogomnak. Újabbat nyitni, vagy szerkeszteni egyszerűen nem vagyok hajlandó.

Olvashattok majd itt egyfajta online naplót, ami az én tollamból származik, velemszületett grafomániámból kifolyólag. Blogok ma már milliószerte keringenek a világon, gyenge és magas színvonalúak egyaránt, azonban most valami mást akarok adni olvasóimnak, se nem túl magas, se nem túl elvont, de egyáltalán nem azon a primitív színvonalon, amit sok helyen tapasztalni lehet sajnos. A kezdetekkor magamra leszek csak utalva, szeretnék majd természetesen másokat is bevenni a buliba, ahol a trágárizmust lehetőség szerint mellőzve, de a szabad önkifejezés miatt nem megtagadva bárki írhat bele bármit, ami a szólásszabadság az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata (1948) szerint elidegeníthetetlen jog. „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket”.

Személyes bemutatkozásom egyébként olvasható az iwiwen, foglalkozásom pedig talán úgy tudom a legjobban, röntgenszerűen átadni hogy szellemi szabadúszó.

Cikkeimhez jó szórakozást kívánok.

Üdvözlettel: Vigh Róbert

Lectori Salutatem! bejegyzés elolvasása
Előző oldal Következő oldal